2016. november 15., kedd

Információforrások a könyvtári mobil applikációkkal kapcsolatban

A mobil applikációk könyvtárakban történő alkalmazása még nagyon kezdetleges. Kevés szakirodalom áll a szakemberek rendelkezésére erről a témáról és kevés könyvtár kezdte meg az alkalmazások felé történő nyitást. Hazánkban ez az újfajta könyvtári „marketing” még nem bontakozott ki. Ebből adódóan kevés információforrás áll rendelkezésünkre, amik leginkább a weben elérhetőek. A mobil applikációkkal kapcsolatban, azonban rengeteg szakirodalomból tud az érdeklődő válogatni.
Könyvek a mobil alkalmazásokról

A mobil applikációk elterjedése a telefonok „okosodásával” kezdte meg térhódítását. Ez leginkább az informatikusok, illetve a programozók szférájában kezdett kibontakozni, hogy ezeket a telefonokat hogyan és miként lehetne még korszerűbbé, használhatóbbá tenni. Ha visszaemlékszünk még a 2000-es évek elejére még a Java programozási nyelvvel készítették a készülékeket. Ezt mára abszolút felváltották az Androidos és iOs rendszerek. A programozással kapcsolatban rengeteg szakkönyv és cikk látott napvilágot. Csak, hogy pár példát említsek, Gregorics Tibor publikált egy kétkötetes tanulmányt a programozással kapcsolatban 2013-ban. De példaként felhozhattam volna Illés Zoltán könyvét a Programozás C# nyelven illetve Benkő Tiborné művét is ugyanebben a témakörben.


Írások a könyvtári applikációkról

Hazai viszonylatban 2015-ben jelent meg egy érdekes cikk a könyvtári mobil alkalmazásokkal kapcsolatban. Dér Katalin a Tudományos és Műszaki Tájékoztatás folyóiratban fogalmazta meg a lehetőségeket. Az írás taglalja, hogy a könyvtáraknak fel kell készülniük az új generációk jelenlétére, akiket „mobinautáknak” nevez. Fontos, hogy a bibliotékák lépést tudjanak tartani a fejlődéssel, hogy olvasóikat teljes mértékben ki tudják szolgálni. Az applikációk integrálása a könyvtári szférákba egyre elengedhetetlenné vált. Számos szakember szólalt fel konferenciákon a témával kapcsolatban. Sipos Anna Magdolna, Könyvtári Reneszánsz: Könyvtárak az információs társadalomban 2.0 című könyve is több aspektusból megvizsgálja az applikációk használatát a bibliotékákban. Garamvölgyi László is tartott prezentációt a témakörben 2014-ben, ami a mobil alkalmazásokat célzó szolgáltatások tapasztalatairól szólt hazánk nemzeti könyvtárában (a prezentáció később megjelent a TMT-ben is). Ezért nem újdonság, hogy az Országos Széchényi Könyvtár az első bibliotékák között volt, akik próbálkoztak ezen az új területen. Először a MEK (Magyar Elektronikus Könyvtár), és az EPA (Elektronikus Periodika Archívum és Adatbázis) szolgáltatásaihoz készített kifejezetten mobilra optimalizált programokat.
Külföldi példaként, meg kell említenem, a téma fő forrásának is tekinthető Bruce Washburn által írt, a Library Mobile Applications: What Counts as Success? ami a könyvtári mobil alkalmazásokról szól és azok sikerességének kulcsáról. Maga az írás ugyan csak 7 oldal, de a szerző tömören és világosan kifejti a bibliotékák lehetőségeit az applikációk területein. 

Téma megjelenése a weben

A bevezetőben már említettem, hogy a téma fő orgánumai az interneten elérhetőek leginkább, és külföldi viszonylatban jelentősebbek. A források ilyen jelegű megoszlása kézenfekvő, hisz ha azt nézzük, hogy egy alkalmazást úgy ismerünk meg a legjobban, ha a Google Play áruházában kikeressük, letöltjük és kipróbáljuk. Szakmai szempontból jelentős honlapoknak tekinthetők a LibraryScienceList.com ami egy világméretű könyvtárosi weboldal. Számos cikk és felszólalás történik a mobil applikációk beintegrálásáról a könyvtári szférákba. Ezen a honlapon jelent meg többek között egy összegző írás a legnépszerűbb könyvtárakban is használható alkalmazásokról. Nicole Hennig oldalán is a mobil eszközökre optimalizált programokról van szó és többek között felmerül ezek használata is a bibliotékákban. Megemlíthetjük még a Bestof LibGuides Community weboldalt és az M-Libraries oldalt is. 

Láthatjuk tehát, hogy a téma információforrásai szerteágazók és mindenki megtalálhatja a kedvére valót, mind papíralapon és online is. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése